Outro

Eltelt 3 hét...
Egy hét itthoni lábadozás, az első napokban nagyon jó volt ismét aludni, nyugodtan, csendben.
Szombat és vasárnap igazából semmi mást nem csináltam, csak feküdtem, még a kertbe se nagyon bírtam kimenni huzamosabb ideig.
Hétfőtől kezdtem javulni, bár ekkor már harmadik hete nem tudtam semmilyen fizikai munkát végezni és kezdtem érezni az izomgyengülést.

Az bánt igazán, hogy nem nagyon vagyok képes komoly munkát végezni és a legváratlanabb pillanatokban kezd el fájni a fejem.
Néha arra gondolok, hogy talán nem eszek rendesen, nem pihenek rendesen...
De ettől függetlenül is előjön.

A pihenő hét végén, pénteken elmentem a háziorvoshoz, hogy elkérjem a táppénzes papírt.

Szombat és vasárnap dolgoztunk kint, mert bizony nagyon el voltunk maradva a kinti dolgokkal is.

Hétfő (2008.10.13), ismét meló.
Teljesen természetes, hogy ilyenkor az embernek vegyes érzései vannak.
Szeretem a munkám, de persze ettől függetlenül pihizni is szeretek :)

Lassan (vagyis a munka miatt gyorsan) visszarázódtam a napi melóba, bár aggasztónak tartom, hogy néha abba kell hagyjam, pihennem kell, mert a fejfájás sajna mindig tart, néha be is kell vennem egy Nurofen-t.

Sajnos az edzés szempontjából se állok valami fényesen. 20 fekvőtámasz és szédülök...pedig ez egyáltalán nem sok és nem igazán megterhelő...szerintem.

Nagyon sokan aggódtak értem, sokan érdeklődtek, ami bevallom jól esik.

Köszönöm Nekik.

Már csak a fejfájás zavar... de az nagyon....:(

zárónap

2008.október. 4. péntek
Este alig aludtam másfél-két óránál többet...
Az új beteg mellettem olyan erővel horkolt, hogy kénytelen voltam fülhallgatóval együtt aludni, hogy a zene elnyomja a zajt...
De nem sokat tudtam így aludni.

Borzasztó álmosan, de reménykedve kelek fel, zuhany, stb. mert ma végre megvizsgálnak...Attilát ma biztosan kiengedik... Én lehet, itt rekedek még...

Reggeli után valóban jönnek, elkísérnek a gégészetre... tolószékben!
Mosolygok rajta és mondom a srácnak: "Tudok járni"
A beteghordó srác csak annyit mond, neki ez a dolga, neki ígyis-úgyis itt van most a kocsi, vinnie kell.
Ok, beülök, kihajtom a lábtartót és hajrá.
Nem tudom mi van a tolókocsival, de amikor a lifhez érünk kezdek rosszul lenni.
A gégészet előtt jó sokan vannak...Járóbeteg és fekvőbeteg találka.
Engem a bejárat előtt letesznek, mondja a srác, hogy majd fognak szólítani.
"Rendben, köszi szépen!"
Rohan tovább...

Ülök a székben és próbálom elképzelni a képet, amit nyújthatok. Egészségesnek látszó, erőteljes fiatalember és tolószék... szánalmas...
Mégis mosolygok és érdeklődve nézem a többieket.

Egy kislány az apukájával tőlem jobbra beszélgetnek.
Apu velem egyidős lehet, kislánya kb. 3 éves. Angyali, édes kislány, szófogadó és hihetetlen mozgékony.
Ugrál ajtótól-ajtóig, csicsereg és mosolyt fakaszt...
Elgondolkodom és valami megmozdul bennem...
Komolyan jó lenne, ha nekem is lenne egy ilyen kis életvidám gyerekem. Akit imádni, óvni, félteni szeretnék...
A kislány roppant kacér, többször is rám néz és mosolyog...:) Hmmm, micsoda vonzerőm lehet :D
Egy hölgy arrébb csúszik egy székkel és felkínálja nekik a helyét.
Apu megkérdezi a lányát: "Szeretnél leülni?"
A kislány enyhén balettos kicsavarodással, kezét szájához emelve elgondolkodik, apura néz és mondja: "Nem"
Apu mosolyog és próbálja rábírni, hogy üljön le nyugodtan, sokat kell még várni...
Végül is leül a kislány és apu folytatja a beszélgetést...
"Számoljunk ötig...olaszul" - kicsit meghökkentem, de a kislány okos szemekkel sorolja..."Uno, due, tre, quattro, cinque"
Szép...:)
"Most vissza" - nahh ez nem sikerült olyan szépen, de apu segített.
A kislány nem bírja, folytatja a szaladgálást...:)
Kiderült, hogy Fanny-nak hívják...:)

Pár perc múlva behívtak engem és megvizslatnak.
Majd elküldenek röntgenre, mert még kellene egy röntgen a fejemről is.
Kijövök, visszamegyek a röntgenhez, megvan az is.
Pörög az idő, és egyre jobban fáj a fejem, a tolószék rossz hatással van rám...
Vissza a gégészetre és ott is kiderül, negatív a leletem.
Kicsit romlik a fejfájásom, szeretnék lefeküdni. Kevés volt az alvás...

Nemsokára ismét jön a betegszállító, most tolószék nélkül, kérdezi, hogy nem kell-e szék? Nemmel válaszolok és örül, mert még két másik beteggel együtt kell mennünk le a szemészetre és egyedül van ránk.
Két idősebb hölgy kíséretében csoszogunk...egyiket tolja a másik bottal kopog utánunk.
Az úton szóba elegyedünk és kérdezem, hogy hogy-hogy csak egyedül van...
Elmeséli, hogy ennek talán az egyik oka, hogy a havi 380-400 óra után 88ezer bruttót visz haza...
Megdöbbenek és nem bírom elhinni.
"És a különböző pótlékok?" - kérdem.
"Ez már mind-mind benne van" - mosolyog kesernyésen vissza.

Elgondolkodok...és kicsit szégyellem is magam...Nekem jóval magasabb a bérem...
Már erősen fáj ismét a fejem, az alváshiány nagyon betett nekem.
A szemészeten ismét ezernyien, hármunkat leparkolnak szélen.
Én próbálok leülni, bár feküdni szeretnék...
Lesek egy padot, hátha...
Szerencsére a másik oldalt van egy fémrácsos pad, odakucorodok és lefekszem. Nem érdekel, hogy netán megbotránkoznak, de hányingerem lett és szédülök.
Fekszek és idegesít a liftajtó hangos sivítása, csapkodása...rossz az egyik személyzeti és baromira bántja a fejem most...
Hol felülök, hol visszafekszem amikor behívnak.
Egyszerű szemvizsgálat, 42-től lefelé.
Tökéletes...
Majd át egy másik géphez, ahol sorban ülünk már páran...
A dokinéni, az asszisztensek beszélgetnek. Fizetésről...

Mivel kicsit sokan lettünk, megkérnek menjünk ki páran.
Kislattyogunk.
Ismét lefekszem, szédülök.
Gondolkodom, milyen jó lesz majd visszafeküdni, aludni.
Visszahívnak, és elkezdik lesni a pupillám, de nem elég nagy, a fényre összeszűkül, ki kell tágítani.
Cseppentenek a szemembe (ez sose bírtam, önkéntelenül is becsukódik a szemem), de azért sikerült...
Kimentem és egy kicsit vártam, majd amikor összegyűltünk, gondoltam egyet és elindultam egyedül fel.
Kicsit szédültem, a látásom is megváltozott.
De sikerült visszajutni és lefeküdtem egy kicsit, majd megebédeltem.
Tejbegríz volt :D
Ebéd után vissza a szemészetre.
Egy jó fél órás várakozás (vagy több is volt?, nem figyeltem) után behívtak. Már csak ketten voltunk.
Ez a vizsgálat is negatív volt.
Visszamegyek és lefekszek.
Kábult és fáradt vagyok.
A szomszéd ágyon ismét rettenetes horkolásba kezd az öreg...
Füles fel és próbálok aludni...

A doki azzal a hírrel jött, hogy ma hazamehetek...
Fel se fogom...aludni szeretnék.
Orsó 3 körül ért be és csak annyit tudok mondani, hogy mehetünk haza.
Kicsit morcos volt, hogy miért nem szóltam, hogy hazaengednek, mert Zotya még csak most indul el...

Igazából csak kóválygok, feküdni szeretnék...Fáradt vagyok...és fáj a fejem...
Orsó pakolgatja a cuccaim, elmegyünk a dokihoz a zárójelentésért...
Tanácsokat ad, papírokat...
Felhívja a figyelmem a magas triglicerid szintre, és hogy ennek súlyos következményei lehetnek még.

Már csak negyed óra és elindulunk haza.
Beülök hátulra és nézek ki a fejemből...
Hazaérünk és a több mint egy hete látott lakás, hűvösen fogad minket.
Ledőlök a kanapéra, a sógoromék, Zoli is itt vannak és bevallom nem sokat fogok fel a dolgokból...
9-10 körül alszom el...végre...a saját ágyamban...

Ismét semmi...?

2008.október. 3. csütörtök

Azt hiszem abba őrülök bele, hogy fekszek egész nap...
Bár fel tudok ülni és a wc, zuhanyzó távolsága is csökkeni látszik, ettől függetlenül nem szívesen mennék pl. maratont futni :)

Ma már csak gyógyszer és parizer a reggeli. Infúzió nincs...:) Ejjj, még hiányolni fogom.
Kezdek örülni, hogy tudok kicsit mozogni, bár ez a mozgás leginkább abban merül ki, hogy a kacsa teljesen elfelejtődött...
A reggeli vizit, melyen igazából megint rám se néztek (mi a szar van itt, komolyan???), még annyit se mondtak, hogy később rám néznek majd...
Utánaszóltam az egyik nővérnek, de már csak az ajtónak szóltam.
Magamban dühöngök...
Komolyan nem értem ezt, tisztában vagyok azzal, hogy kis szar picsa dolog az én fejfájásom, de akkor is...legalább valami alapvető INFORMÁCIÓ-t kapjak, hogy a tegnap beharangozott vizsgálatokat mikor végzik el.

Pár perc után kislattyogok a nővérpultig és megpróbálok kommunikálni...
Egy rövid várakozás után tájékoztatnak, hogy a dokim épp megbeszélésen van, kb. 11 körül lesz csak...
Visszaslattyog, visszafekszik.
Nem semmi, már 50 métert is tudok menni, komolyabb hányinger nélkül...:)
Mondjuk a fekvés még mindig jól esik.
Aludni lenne jó...
Slágerrádió és olvasás...Most ez maradt..:)
Olyan fél 12 körül jött a dokim és elmeséli, hogy eléggé nehéz eset vagyok, mert semmit nem találtak és majd holnap lesz vizsgálat...
Belül enyhe remegés indul...
Holnap lesz vizsgálat?
"És mikor tudok hazamenni?" - kérdezem kicsit félve.
"Hmm, talán pénteken, vagy jövő héten..." - jött a válasz.
Kész, ezt nem vártam igazán...
Ez azért bosszantó, mert tegnap volt egy negyedórás vizsgálat, ma akkor semmi, majd holnapra kettő...
Nem vagyok tisztában azzal, hogy egy nap hány beteg kerül a szemészetre, gégészetre, de azért bosszant, hogy 2 napig itt fekszek és csak nézem a plafont.
Értelmetlen, lassú...felesleges...

Elkönyvelem a nem túl jó hírt és megpróbálom valamivel elfoglalni magam.
Elújságolom a nagy hírt, hogy lehet, a hétvége is bentfekvős lesz.

Ma már eléggé sokat beszéltem Attilával és délután behoztak egy pasit, aki egy hétre felülvizsgálatra befekszik.
Fekszek és lustulok...fejfájás és agyzsibbadás...
Mikor lesz már vége, mikor tudok végre normálisan aludni???

pszichiáternél

2008.október. 2. szerda

Ma már lesz a kezelőorvosom...És tudok ülni!!!
Ennek örülök, legalább felgyorsulnak a dolgok. Reménykedtem.
A reggeli elfogyasztása után (borzasztó, iszonyat sós parizer...brrr) kis mosdás, stb.
Még nem tudnék lefutni 6 métert sem...
Visszafekszem és próbálom olvasni a Chip magazint.
Valamiért nem megy a fejembe amit olvasok...
Szédülök még...

Kilenc körül bejön a dokim egy dokinővel és egy ápolónővel és érdeklődik, milyen a közérzetem.
Elmesélem, hogy sajnos nem múlik igazán a fejem fájdalma.
Beszélgetünk és elmeséli, hogy lesz még pár vizsgálat, de az eddigiek semmilyen eredményt nem mutatnak (nehéz eset vagyok).
Elmondja, hogy a fejfájások 80%-ában nincs semmilyen szervi nyoma a fájdalomnak.
Lesz szemészeti vizsgálat és a gégészetre is el kell majd látogatnom.
Kérdezem, hogy mikor lehet majd hazamennem.

Nem nagyon tudja megmondani, talán péntek, vagy a jövő hét!!!
Elakad a szavam, a péntek még csak-csak (bár nem értem, hogy miért csak péntek, hiszen még csak szerda), de a jövő hét???
Nem szeretnék ismét egy hétvégét itt feküdni.

Visszafekszem és próbálok valami nyugtató dolgot csinálni. Hallgatom a rádiót, olvasok, amennyire csak bírok és aludni próbálok.
Éjjelente sajnos nehéz.
Éjfél, 2 környékén mindig felkelek.
Nyögések, hörgések szűrődnek át, ajtócsapkodás és az egyik beteg szinte üvöltő, hisztériába kergető kántálása...
A nővérek (hihetetlen, hogy 80 betegre 2-3 jut csak) sokszor egymástól tíz méterekre kiabálnak a sürgősebb ügyek miatt, vagy csendesítik le a feleslegesen kiabáló betegeket.

Várok...
Mikor lesz a vizsgálat? Mikor szabadulok innen?
Ilyeneken gondolkodok.

SMS-ek és hívások tömkelegével múlatom az időt.
Délután elvisznek egy pszichiáterhez.
Mosolygok magamban, a "dilidoki" kifejezés valamiért mindig eszembe jut ilyenkor.
A szoba nem nagy, leülök.
Előveszi azokat a jellegzetes kis lapokat amiken gyerekek festékplecsnijét fordították egybe és meg kell látnom benne valamit. Asszociációs, képzelettársításos feladat, milyen lehet a lelki világom :)
Borzasztóan primitív dolognak tartom, bevallom.

Persze megpróbálok meglátni dolgokat benne. Hol nyuszit, hol medvét hosszú elefántorrmánnyal.
Tudom, hogy néha milyen jót röhögnének, ha ilyenkor valami elszabadult dolgot mondanék.
Úúúú, véres csata, punci, ez is punci...hányás, stb...
De nem, egyszerűen nem is akarok sok mindent látni ezekben a dolgokban, az első gondolataim próbálom elmondani.

Kérdezget, beszélgetünk.
Nem tudom, nem vagyok zseni, az IQ-m nem a legmagasabb a maga 136-138-as szintjével (több teszt során valahol itt mozgok), de ezek a tesztek sokszor túl egyszerűek.
Vagy én képzelek csak valamit e mögé?

Jó negyed órás vizsgálgatás után kijöttem és visszasétáltam a hálóba.
Még mindig szédülök..

Visszafekszem az ágyba és telefonálgatok, SMS-ezek.
Orsó megint a megszokott időben jött.
Baromira fáradt és kicsit kedvetlen voltam, mert egyszerűen nagyon lassúnak tartottam a vizsgálatok menetét.
7 után Zotya jött Orsóért.
Már majdnem visszaaludtam, amikor ismét látogató érkezett hozzám. :)
Jól esett, hogy nem felejtettek el :)

A szembe ágyon fekvő Attila néha-néha bejött és kirohant.
Amikor kiment, elmeséltem, hogy a srác nem engedi meglumbáltatni magát, miközben a fél arca lifeg, egész nap császkál és az injekciókkal is gondjai vannak...
9-kor ismét egyedül voltam és lassan aludni kezdtem...

Nem jó a kórház, de legalább tudni lehet, kikre lehet számítani.
Kevesekre...:)

Üresség

2008.október. 1. kedd
Reggel ismét a Sláger rádiót hallgatom.
A szoba éjjel bővült egy újabb lakóval, egy kb. velem egykorú sráccal.
Kicsit nagyobb forgalom volt körülötte, az egyik nővér ismerőse volt.
Rosszul lett éjjel és behozták.

Jahh, egy másik beteg is volt az öreg bácsi helyére hozták, még vasárnap, ha jól emlékszem.
Borzasztó állapotban volt, beszélni szinte semmit sem tudott és... szóval rettenetes volt látni mennyire le van épülve.
Nem szeretnék ide jutni.
Idős anyukája jött be az utóbbi két napban reggel 10 körül.
Ma reggelre viszont hatkor Imre erőteljes rohammal keltett minket.
Rögtön csörögtem a nővéreknek.
Bejött egy és először hozzám indult, de azonnal szóltam:
"Imrének rohama van!"
Azonnal odalépett és látta, ami eddig elkerülte a figyelmét.
A srác kitekeredve, majdnem leesve az ágyról kifordult végtaggal, valami embertelen fejtartással hörög.
Azonnal jelez a többieknek is.
Egyedül megmozdítani sem tudja.

Segítenék szívesen, komolyan, de felülni sem tudok...utálom ezt, mennyire utálom.
Hárman nézzük szegény ápolónőt, ahogy egyedül igyekszik visszafordítani a srácot.
Bejön még egy nővér és az ügyeletes doktornő.
Hárman sem képesek komolyan elmozdítani.
Nemsokára bejön két betegszállító, akik már fel tudják tenni egy kerekes hordágyra.

Átviszik egy másik terembe.
A nővér odasétál hozzám és megköszöni, hogy hívtam.
Hálásan nézett rám és megkérdezte, hogy fáj-e a fejem? Kell-e gyógyszer?

Sajnos a fájás valóban nem csillapodott sokat, kértem.
7 óra.

9 óra és a vizit megint az én kikerülésemmel folyt le.
A gyógyszer a reggeli ígéret óta nem jött...

Mondjuk semmi gond, az infúzió is megteszi.
Jót tesz abból a szempontból, hogy elkábít egy picit, csillapítja a fájdalmat és megpróbálok aludni...
Nem igazán lehet aludni a kórházban. Csendes pillanatok nem nagyon vannak.
Kicsit delíriumos alvás, fülemben a rádió próbálja elnyomni a külső zajokat...
Nem szeretem hallani a nyögdécseléseket, a kínlódó hangokat...


Valahol bosszankodok, de örülök is egyben, amikor egy-egy érdeklődő SMS-t, hívást kapok...:)
Jó beszélgetni, elmesélni apró dolgokat.
Szerencsés vagyok, szeretnek még páran :)

Fekszem és kicsit szenvedek a fejfájás miatt.
Mikor lesz már vége???
A szemben lévő srác egyre gyakrabban mondja, ő nem engedi, hogy meglumbálják...
Fél arca lifeg szinte, de alig van bent, állandóan kint kószál valamerre.
A másikat se sokat látom, de amúgy is mindegy, a fejfájás kitakarít minden értelmes gondolatot a fejemből.
A párom néha megkérdezi mi volt az ebéd.
Nem emlékszem mindig rá...

Üres és kitlen nap, legyen vége...

Első bosszankodásaim...

2008.szeptember. 30. hétfő

A hétfői nap lényegében nem különbözött a hétvégitől.
Ébresztő szempontjából semmiképp.


Ismét kis reggeli, majd jött egy szuri, és infúzió. Sosem kaptam még infúziót...
Na nem mintha kéjes gyönyör töltött volna el ez a tudat, csupán eszembe ötlött, hogy milyen "érdekes" dolog ez a dolog, ahogy a fejem fölött lógó zacsiból lassan folyik át az ereimbe egy fél liternyi gyógyszeres víz, meg egy másik, amiben lényegében sóoldat van.
A második fél litert sajna le kellett vegyék, mert a lassan már tűrhetetlenül kellemetlen fekvés miatt mocorogni kezdtem és a tű elmozdult, fájt. Jelzésemre be is robogott egy nővér, aki kicsit neheztelve rám, kivette és elpakolta a csöveket és az állványt.

9 környékén volt vizit. A hétvégén is látott doki vizitelt egy számomra túl szigorú főnővérrel(?) és lazán, szinte fellengzően kérdezték:
"Nahh maga lassan elfekszi itt a kórtermet...?"

Kicsit értetlenül néztem, azt hittem ezzel olyasmit akarnak sugallni, hogy akkor gyerünk, menjek haza.
Boldogan! Gondoltam magamban, legalább aludni tudok. Viszont mára még ígértek egy MR-t, annak az eredményére még kíváncsi lennék.

Igazából az eddigi leleteim negatív jellemzői után nem vártam komolyabb dologra...
Csak akkor mitől szaggat a fejem???

A lumbálást követő harmadik nap után még mindig nagyon komolyan fájt a nyakam, a fejem és még mindig hosszú percekig szenvedtem, egy "bonyolult" mozgolódás után.
A felülés is ezek közé tartozott, a wc-re kimenetel pedig nehezebb volt mint egy normális másfél órás edzés a teremben...
Amikor visszabotorkálok a terembe, alig várom, hogy visszafeküdjek és letegyem a fejem.
Mérik a vérnyomásom, ingadozik.
Hol 150, hol 90...
Lábam felpócolják két párnával, hogy az alacsonyabb periódusokban visszarobogjon a vér...Fránya dolog ez :)
Kicsit bosszankodok, mert a kérdésemre, miután a vizit átszaladt rajtam, hogy "akkor most velem mi van?", nem kaptam semmi kielégítő választ.
A szegény nővérkék természetesen nem tudnak sok mindent mondani és azzal is tisztában vagyok, hogy az én szimpla fejfájásom semmi azokhoz képest, akik lebénultan, hörögve fekszenek, kikapcsolódó vegetatív idegrendszerrel...

Mivel senki sincs bent, akinek "el tudom sírni a problémám", Orsónak mesélem el, hogy mennyire szar ez az állapot, hogy csak fekszek és SEMMIT sem mondanak igazán.
A dokim, aki kezel szerdáig nincs... ez volt a válasz.
???????
Kérdőjelek ezrei törnek elő.
Akkor én szerdáig csak fekszem?

Délután, mikor a párom berobog a kórházba, leosztotta azt az orvost, aki vizitelt.
Eléggé vehemens tud lenni ilyenkor :D

A kérdés, amit nekiszegezett nagyjából az volt:
"Maga orvos?"
"Igen" volt a válasz.
"Akkor kezelni is tudja nem?"
"Már az is kezelés, hogy megfigyeljük"

Hmm, persze, van benne valami, de én sem szeretnék itt tespedni túl sokáig...
Kis felzúdulás követte ezt a műveletet.
Jött az osztály főorvosnője és elmesélte, hogy nagyjából hol tart a vizsgálat nálam és, hogy valóban ígértek nekem mára MR-t, (csak valahogy elfelejtődött)
Elmesélte, hogy mitől fáj ennyire a hátam, a fejem.
Az agyvíz levétele során az agyvíz nyomása csökkent és ennek van ilyen jellegű kisugárzása...Baromi sokat kellene innom, hogy minél hamarabb elmúljon ez a fájdalom.
És sajnos tartózkodnom kell a mozgástól...

A napi kb. 2,5-3 litert fel kell emelnem, még ha óránként is kell pislantanom...
A kacsa használata ismét sűrűbbé vált.
Szegény párom egy rövid látogatás során 3-4 alkalommal vitte ki.

Annyira más olvasni ilyesmiről, mint megélni.
Elképzelni se tudtam, hogy mennyire.
A vizelés legalább annyira természetes dolog, mint az izzadás, a pislogás, a lélegzés...
Mégis sokkal nagyobb szégyenérzettel végezzük ezt, mint bármely más felsorolt műveletet.
Nem szeretek szólni a nővéreknek sokszor, hogy vigyék ki a pisim.
Nem azért, mert annyira szégyellem, hogy mi csurgott ki belőlem.
Hanem mert valamiért kiszolgáltatottnak érzem magam emiatt.
Egyik-másik nővér mintha nem lenne ráadásul túl nagy bizalommal a pisim iránt...
Volt olyan, hogy szóltam és valahogy bent maradt...
A következő inger után, kicsoszogtam és kiöntöttem, és visszahoztam magam.

A nap lassan elmúlik, mindjárt 9.
Lemondtam a mai MR-ről, kedd lesz nemsokára.
Már majdnem alszom, amikor berobog két betegszállító és közlik, visznek MR-re.
Tudok-e ülni? Van-e pacemakerem, berakott piercing, fémbizgerentyű, stb. bennem?
Bezártságtól való félelem?
Nem, nincs - válaszolok.
Három napja nem ültem fel igazából, de most felültem.
Karóra, gyűrű lekap.
Hozzák a tolószéket és már visznek is.

Úristen...
Szédülök.
Mondom, hogy kicsit szédülök és kicsit rosszul érzem magam.
Gyorsabb tempóba kezdenek, és mondják, hogy mindjárt ott leszünk.
A liftnél már komoly rosszullétem van. Nyugtatnak, hogy az egész művelet nem fog tartani 20 percnél tovább...
Nem is azon izgulok basszus, hanem, hogy odaérek-e anélkül, hogy széthánynám a kórházat?

Pillanatok alatt szökik magasba a fájdalom a fejemben, számban homokszerű ízt érzek, izzadok és fázom egyben.
Beérünk az MR-hez.
Kérdezem, hogy lehetne-e visszafelé feküdve menni, mert baromira rosszul érzem magam.
Kicsit furán néznek rám... ez nemet jelent? - gondolkodok el.
Egy idősebb hölgy van épp a nagy fémhengerben...várni kell pár percet.
Próbálok hátradőlni, meg előre...valami vízszintes helyzetet felvenni, mert szédülök...
Áll az idő...miért nem jönnek már, dobjanak be abba a hengerbe és legyünk túl rajta...
Szédülök...
Kijön a hölgy, elkísérik.
Felállok, odamegyek a készülékhez és felültetnek, lefektetnek.
Kapok egy kontrasztanyagot, hogy lássák az agyamban folyó vér áramlását.
Adnak egy pumpát a bal kezembe, hogy ha netán valami gondom lenne, jelezzek.
Zajokat fogok hallani, ne ijedjek meg. Legyek nyugodt, mozdulatlan.
Elkezdenek befogni egy párnaszerű satuba, két oldalról és a fejem búbjánál.

Kérdezem, hogy be kell-e csukni a szemem? (A CT-nél ezt ajánlották)
Becsukhatom, szólt a válasz.
A nyakam nagyon fáj... jó lenne elmozdítani valamerre...

Betolnak. A fejem felett egy neon jellegű lámpacső.
Elkezdődik.
Semmi különös, monoton zajokat hallok közvetlen közelről. Változó frekvenciákon.
Érdekes, még el is tudnék aludni rajta...
A nyakam ne fájna ennyire....
Próbálok nyugodtan feküdni, a nyugalom sokat segít.
Nem tudom, valamiért a pánik jut eszembe...rohadt fájdalom.
A zajok megnyugtatnak, majdnem elalszom...

Vége. Kitolnak és felülök, elveszik a pumpát...
Szédülök és vissza a tolószékbe.
Már előre rettegek a visszaúttól.

Tolnak és nekem semmi más nem jár a fejemben: le akarok feküdni!

Az ágyba zuhanok és remegve, kimerülten próbálom fájdalmam elfojtani a párna gyanánt használt zöld törülközőmbe.
Borzasztó, föld íz van a számban, hányinger, szédülés, és rettenetes fej- és nyakfájás torzítja el az arcom.
Kezem görcsösen markolja azt a kurva ágyat és szeretnék meghalni...
Komolyan.
Mintha valami belefészkelte volna a fejembe magát és feszítené szét a koponyám.
A szemem mögött nyom, az arcom mögött, a halántékomnál.
Remeg a kezem és belegondolok, nem is tudnék hazamenni, mert az úton széthánynám magam.
Picit megnyugszom...próbálok uralkodni a pánikon, amit a fájdalom táplál.

Előkapom a telefont és üzengetni kezdek, túl vagyok az MR-en, de borzasztóan vagyok.
Borzasztóan rosszul.
Aludni... nincs más vágyam.
Aludni...pihenni, kiszabadulni ebből a fájdalom szülte világból...

hétvége és a nagy semmi...

2008.szeptember. 28-29.

"Jó reggelt", így ébresztett ismét az ápolónő minket szobalakókat reggel 3/4 6-kor.
A szemben lévő ágyon fekvő srácnak hoztak injekciót.

Csak hallottam, hogy a srác parázik, fél a tűtől és feszül, ellenkezik, miközben az ápolónő igyekszik őt nyugtatni, hogy minél jobban feszül, annál jobban fog fájni...

Még 6 óra... ez kattogott az agyamban és nagyon vártam már...
Egyre jobban szükségem volt arra, hogy kijussak a wc-re.. a kacsa nem oldotta volna ezt meg :)

Kilenc, tíz óra környéke.
Egy ismeretlen doktor vizitelt, mondjuk engem eléggé felületesen (nem az én kezelőorvosom).
Mivel erős fejfájásra panaszkodtam, felültettek és kaptam egy gyógyszert...(felülhetek? ez azért végigrohant az agyamban...)

Már kivert a víz, annyira kellett mennem wc-re.
Elbotorkáltam a szekrényemig, kivettem a tusfürdőt (kézmosó sincs ám sajnos bent) és a guriga WC papír társaságában beültem a wc-re.
Maga a séta felért egy kínszenvedéssel, soha nem tettem meg 15 métert ilyen gyötrelmesen.
Visszatértem és lefeküdtem.
Izzadtan, szenvedve a mozgás okozta fájdalomtól...
Dél környékén ismét ebéd, és kicsit lázasan a fájdalomtól, feküdtem és próbáltam aludni.
A páromék délután 4 előtt értek be.
Kérésemre hozott tejberizst :)
Valahogy azt kívántam.
Kb. másfél liter vizet nyeltem azóta, hogy megjöttek.
Megettem mindent. Jól esett, finom volt.
Sajnos nemsokára azonban valami fura érzés tört rám.
Szédülés és fájdalom. Olyan furán éreztem magam...
Kiszédelgek a WC-re és délután 5, fél hat környékén megtiszteltem a WC-t első hányásommal.
Minden kirohant.
Tejberizs, vízzel keverve...hmmm, kár volt érte.
Két ütemben végeztem el ezt a műveletet...
Végeztem és visszabotorkáltam.
Kimerülten, kellemetlen szájízzel fekszek vissza, és kissé mosolyogva mesélem el az iménti élményem...
Mesélgetnek, mi történt az elmúlt napokban Edinával aki most épp a héten nem volt bölcsiben, mert beteg volt...
Próbáltam figyelni rájuk, meg beszélni, de nagyon kifáradtam.
Hét-nyolc környékén elmentek és fél órán belül álomba zuhantam.
Ez volt az első és utolsó este, amikor végig tudtam aludni az éjszakát.

Másnap ismét elindult a reggel, az ablakon betört a vasárnapi nyugalom.
Már lassan 36 órája feküdtem lényegében egy helyen és szédültem, fájt a fejem, a nyakam a hátam.
Sokszor leteszteltem, hogy mozog-e a kezem, lábam...
Nem erőlködtem, jobban féltem a tű okozta esetleges utósérüléstől, mint az esetleges tespedéstől.

Reggel kaptam infúziót... nem iszok eleget...

Egyetlen közvetlenebb kapcsolatom a külvilággal a telefonom volt. Rádió, sms, telefonálás, egy kis internet...
Életemben nem lógtam ennyit rajta...mármint a telefonon.

Olvasni is próbáltam de általában pár perc után elkezdtem feladni, annyira fájt a fejem.
Ismerősökkel próbáltam fenntartani a kapcsolatot, hátha kizökkentenek ebből a tespedtségből.
Munkahely, ismerősök, rokonok :)
Aggódó üzeneteket, hívásokat kaptam mind munkahelyről Krisztától, Évitől, hugiéktól és persze a páromtól :)
Anyu is keresett, mint minden hétvégén szoktunk beszélni, de most nem említettem neki, hogy egyetlen fia kórházban fekszik.

Szóval akikkel lehetett tartottam a kapcsolatot és örültem minden apró kis csipogásnak, ami üzenetet jelentett nekem :)

Vasárnap ismét bent voltak a páromék és próbáltam nem túl siralmas képet vágni, mennyire nem vagyok jól.
Persze elmesélte a nővéreknek, hogy fáj a fejem és nem szóltam senkinek.

Ezt azért nem értettem, mert EZÉRT jöttem be!!! Hogy fáj a fejem, és a lumbálás még erősen fokozta is.

Orsó mondta, hogy rossz esetben 6-8 napig is eltarthat a fájdalom a lumbálás után.
Szép, jó kis buli itt feküdni...
Hétfőre ígértek egy MR-t még pénteken, az az utolsó vizsgálatok egyike lesz, mert eddig minden leletem negatív volt.
A fejem viszont szaggatott néha.

Lassú, lagymatag nappá folyt szét a vasárnap...sosem szerettem igazán...mindig a hétfőt hozta :)

Ezen a napon zuhanyoztam le ismét... borzasztó kínok közepette...
Elmondhatatlan volt az érzés, hogy a fejem annyira se bírom lehajtani, hogy nemesebb szervem lássam, pedig nincs pocakom.

De kellett a fürdés, javult a közérzetem.

Lefekvéskor próbáltam olvasni, Harry Potter-t, a Félvér Herceget...nemsokára lesz a moziban is...

lumbálás

2008.szeptember. 26. - péntek


A kórházban korán van ébresztő...
Na nem mintha élmény lenne bent aludni.
Éjjel sokat forgolódtam (mondjuk a katonaságon rosszabb ágyam volt, már ami a testvonal hajlítását érinti:) ) és minden egyes moccanatra akkorát nyikordult a fémszerkezetes ágy, hogy nekem fájt...
Mellesleg a bácsika este rendesen dörrentett párat...:)

Egy beteghordó srác jött kb. 7 - 1/2 8 körül, hogy menni kellene majd mellkasröntgenre, de a reggelit még megvárjuk.

Reggelire zala felvágott volt, kis szelet kenyér és vaj.
Mivel se kés, se villa, se kanál nem volt nálam kénytelen voltam a kenyérdarabokat belenyomkodni a vajas dobozkába, hogy bevajazzam a kenyeret.
Kaptam egy kis teát is, és könnyed reggelim után el is fogyasztottam.

Épp csak végeztem és a beteghordó, betegkísérő jött is, és elkísért a 3-as röntgenig.
Leültem, vártam...
Lassan teltek a percek, kijön a röntgenből egy orvos, kérdezi a papírjaim, stb. mire én csak annyit válaszolok, hogy bennfekvő vagyok, a papírjaimról nem tudok semmit.
(Életemben nem kellett még ilyen helyen lennem, nem tudtam mik az ilyenkor teendő dolgok)
Pár perces keresgélés a kartonok között és a válasz:
"Önnek nincs is itt a papírja"
Kimentem és leültem...
Pár perc ismét és kijön a doki, hogy próbáljak meg utánajárni a nővérpultnál.
"Természetesen" - válaszoltam és elsattyogtam a pulthoz.
Mosolygó nővér segített és máris vissza is tértem a röntgenszobához.
Pár perc és már bent is voltam.
Utána vissza.
Kicsit szédültem már a fejfájás miatt...

Nem sokkal ezután elküldtek még nyaki ultrahangra, hátha a nyaki erekkel van gondom.
Rövid idő alatt kiderült ez a vizsgálat is negatív eredményt hozott. (A tegnapi CT is negatív volt)

Már kb. 10-11 környékén járt az idő és közben egy lakóval bővült a szoba, a velem szemben lévő ágyon egy fél arcára kicsit bénult srác volt...

Lefeküdtem és próbáltam kicsit pihenni. Fájt a fejem és kicsit szédültem.

Az egyik ápolónő megemlített nekem egy szót, lumbálás, készüljek fel.
Hihetetlen, de én csak a Dr.House-ban szeretek ilyeneket hallani...

Elmentem wc-re, mert felhívták a figyelmem, utána nem nagyon szabad mozognom.

Negyed 1 volt és épp olvastam az októberi Chip magazint, amikor három ember lép be a szobába. Egy orvos, aki kezelt, egy doktornő és egy ápolónő. Hoztak egy tálcát.

"Szeretnénk meglumbálni..." kezdődött a felvilágosítás.
Felültem és kicsit mosolyogva (gondolatban már próbáltam felkészülni valami nagyon erős fájdalomra, ahogy a gerincem megtámadják egy tűvel)

Igyekeztek részletesen elmagyarázni, hogy a további vizsgálatokhoz szükségük lenne egy kis agyvízre, amit a gerincemen keresztül tudnának lecsapolni.
Beleegyeztem (bár bevallom most így utólag egy sorrendi dolgot nem értettem, hogy a jóval fájdalommentesebb MR-t miért nem ELŐBB végezték el)

Üljek az ágy szélére, lábam lógjon le, hajoljak előre, kezemmel segítsek gömbölyű ívet rajzolni a hátamból.
A doktor megfogta a vállam, hogy ha netán kellene, meg tudjon tartani az adott pozícióban.

"Most kijelölik a helyet", "Most befújják", "Most jön a szúrás"
Ezek a kis mondatok jöttek a hátam mögül és engedelmesen tűrtem.
Észre se vettem a tűt, de egy pillanatra valami hihetetlen villám csapott be, aminek hatására a bal lábam lódult egyet felfelé, illetve önkéntelenül is mondtam egy "JUJJ"-t
Hallottam, ahogy beszélnek és mondják, hogy még jöhet...
40ml-t vettek le.
Kivették a tűt, megdicsértek, mint egy jó kisgyereket és felhívták a figyelmem, szigorúan tilos felülnöm, mozognom, csak hengergőzhetek és az első egy óra hason. És sokat kell innom, kb. 3-4 litert.
Majd kapok kacsát is...

Könnyed nyugalommal nyugtáztam a hírt (mit nekem 24 óra...)
Hozták az ebédet és megpróbáltam evőeszköz nélkül elfogyasztani a levest és a rakott karfiolt. (Komolyan kérdem, aki csak úgy hirtelen a kórházba kerül, hogy eszik??? Nem kap a beteg evőeszközt, ezt csak a látogató hozzátartozótól várhatjuk el manapság)
Mindenesetre Árpi nyugisan beszürcsölte a levest és a karfiolt sem volt nagyon megalázó kézzel befalni. Elvész az ember büszkesége iszonyat gyorsan...ilyesmire gondoltam evés közben...

Pár óra múlva megérkezett a párom és egy haverunk, Zoli.
Hoztak egy kis Princessz sütit a kérésemre meg vizet, evőeszközt, stb.
Beszélgettünk, próbáltam aprókat mozogni.
Olyan érzésem volt, hogy ha hirtelen mozdulok, akkor valamit tönkreteszek a hátammal, inkább nyugisan feküdtem.

Még csak 5 óra telt el és kezdtem merevedni...mármint nyakban és a fejem is elkezdett rendesen fájni.
Nemsokára elmentek a páromék és elkezdődött az éjszaka...
A szembe ágyon a srácot még nem sokat láttam, alig volt bent, a bácsikát nap közben elengedték.

Feküdtem és próbáltam olvasni.
Elaludtam kb. 8-9 környékén.
Hajnal 1 környékén ébredtem talán először.
A nyakam cement keménységű, a hátam szintén.
A fejem szaggat.
Pisilni kell.
Nagy nehezen felveszem a zöld műanyagedényt.

Kicsomagolom a nadrágomból a szerszámot, és megpróbálom óvatosan elvégezni a dolgom.
Hmmm, baromi nehéz ám az első alkalom...
A berögzült dolgok miatt 3 percig semmi...
Soha nem gondoltam volna.
Végre elindult és félig teletöltöttem a kacsát.

Kivettem és letettem.
Hmmm, nincs nagy szaga, de nem örülnék ha itt terjengene reggelig.
A szégyen kis vonata zakatolt a fejemben, de csengettem a nővérnek.
Bejön és jön hozzám, hogy mit szeretnék.
Bevallom nem emlékszem, milyen szavakkal fejeztem ki, hogy vizelési produktumom szeretném eltávolíttatni...
Kivitte és visszahozta üresen.

Azért milyen gombát össze lehet itt szedni, gondoltam bele...

Kiment a nővér és én enyhén szégyenkezve próbáltam visszaaludni.
Ittam egy kis vizet (sajnos sokkal kevesebbet, mint kellett volna)
A fejem, a nyakam, a hátam szaggatott, az a fájdalom, amivel bejöttem, lópikula ahhoz képest, amit most éreztem.
Kegyetlen és kétségbeejtő érzés, hogy bármerre is próbálok moccanni, a fájdalom nem múlik, csak feszül és szaggat.
És még csak 12 óra múlt el...
Még egyszer fel kellett zavarnom a nővért hajnalban a pisi miatt.

A visszaalvás borzasztó és talán kicsit pánikkeltő volt nálam.
Majd 20 percig szenvedtem, hogy a korlátozott mozgástérben megpróbáljak megfelelő helyzetet megállapítani magamnak, amikor enyhül a kín.

Elfogott a néma düh és a sírás környékezett.
Mindig is erősnek, önmagát irányító embernek gondoltam magam, most meg tehetetlenül, szinte bénán fekszek.
Rám tört a sírás, kegyetlenül fájt a fejem, a nyakam, a hátam.
Persze, mint erős férfi nem tehetem meg, hogy más is hallja a sírást, magamban, vagy a párnába fúrt fejjel könnyeztem.

Lassan elmúlt a fájdalom, a páni félelemtől rámtörő depresszív hangulat. Elaludtam...

sürgősségi

2008.szeptember. 25. 20 óra körül...

SBO, ez a felirat vonult végig a Flór Ferenc kórház kövén végig, igazából belegondolni sem tudtam minek a rövidítése, a fejem eléggé kellemetlenül fájt, kicsit szédültem, szerettem volna lefeküdni.
Leadtam a papírokat a Sürgősségin, és aránylag gyorsan, kb. másfél óra alatt lement pár vizsgálat.
Ahány orvos, mindnek elmesélni, hogy mi és mikor történt, majd vizsgáltak, hogy meg tudom-e fogni becsukott szemmel az orrom, a lábam sarkával a térdem, stb.
Lecsekkoltak :)
Majd egy CT-re is betoltak gyorsan.
Felvittek a neurológiára, ott az ügyeletes orvos ismét végigvizsgált, felvette az adatokat és telefonált...

"Beleegyezik-e abba, hogy befektessük?" - jött a kérdés, miután letette a telefont.
Hmmm, éreztem és sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, de egészen más sejteni, mint tudni.
Nem igazán voltam születésem óta kórházban, max. látogatóban és nem nagyon vágytam arra, hogy befeküdjek...
Viszont a fejemben nem nyugvó fájástól jobban féltem, így szó nélkül beleegyeztem.

Kimentünk, a párom és a sógorom beszélgettek és csak egy röpke szót tudtam velük váltani..."bent tartanak..."

A nővérpulthoz érve utolértek és láttam mindkettejük arcán a döbbenetet bár bevallom nem is értettem, a kórházból nehéz szabadulni (nem is tudtam még akkor, mennyire...)

Egy nővérke elkísért egy hálóba ami rögtön megijesztett (egy szabad ágy, a többin eléggé idős emberek, fásultan, valami bénult letargiában)
Majd átvittek a 197-esbe, ahol egy idős bácsi feküdt és, akkor még úgy láttam valaki a középső ágyon (6 ágyas termek voltak)

Kaptam egy pizsit, (kék-fehér csíkos), egy ablak melletti ágyat, szép kilátással (igaz, ezt csak másnap reggel láttam) és lefeküdtem...
Eléggé gyorsan elaludtam, valamikor 11 környékén arra riadtam, hogy a párom és a sógorom behozott pár dolgot a régi hátitáskámban, hogy el tudjam viselni a kórházi magányt...

Várt rám a péntek...

intro

2008.szeptember. 25.

35 leszek november 5-én.
Hellyel-közel megpróbáltam mindig is egészségesen élni:
- sportolok,
- alkohol a legritkább alkalmakkor,
- dohányzás, drog, szerek szóba sem jöttek.

Edzés közben történt.
Egyszerű levegővételi problémának indult fekvenyomás közben.
Éreztem, hogy a fejembe feltódul a vér és mintha megszaladt volna valami meleg benne...
Megijedtem, letettem a súlyt, lefeküdtem az ablak mellett, és közel 20 percig próbáltam helyrejönni, de a fejem erősen fájt.
Hazamentem, próbáltam korán lefeküdni.
Az elkövetkező napokban hol gyengén, hol elviselhetetlenül fájt a fejem.
"El kell menni az orvoshoz" - szóltam pár nappal később és másnap reggel az orvosnál voltam.
A vizsgálat során számomra nem igazán megnyugtató eredmény született, elküldtek vér- és vizeletvizsgálatra, amit még gyorsan el is végeztettem.
Neurológiára kaptam beutalót október 13-ra.
Kicsit csodálkoztam, az még több mint 3 hét.
Visszamentem dolgozni és szedtem a Qualerin-t.
El kell mondanom, hogy nagyon keveset segített.
Mivel számítógép előtt dolgozom, nem igazán megterhelő fizikai munka mellett nem tűnt fel mindig a fejfájás, de bizony párszor erősen szaggatott. Soha nem éreztem ilyen jellegű fájdalmat.

Két nappal később, csütörtökön visszamentem a dokihoz, a minták miatt is és hogy hátha sikerül előbbre hozni a neurológiai vizsgálatot.
A fejfájásomra továbbra se mondott a háziorvos semmi különöset, de kérésemre a neurológiára adott beutalót "S"ürgős címkével.
Pár perc múlva a neurológián voltam.
Meglepődés és szánalom, de semmilyen eszközük nem volt egy vizsgálathoz.
A doktornő csak csodálkozott, hogy mit keresek én itt, nem is ide tartozom...stb...
Ennek ellenére egy rövid vizsgálat után a kórlapomra ráírt egy szót:
"Stroke?"
Ugyebár mással, máshol megtörténhet ilyesmi, de velem???
Megijedtem és próbáltam visszalapozni emlékeim között ezt a szót, pontosan mit is jelenthet...
Egészségesen az ember ritkán figyel oda mindenféle betegségre.
Beutalt a Flór Ferenc kórházba, és kérdezte, kérek-e mentőt...
Nem is értettem, hiszen idáig is magam vezettem...

Nem kértem, a sógorom úgyis elvisz, ha erről lenne szó.

Kijöttem és a párommal elindultunk a sógoromékhoz.
Kormányt cseréltünk és irány a kórház...