pszichiáternél

2008.október. 2. szerda

Ma már lesz a kezelőorvosom...És tudok ülni!!!
Ennek örülök, legalább felgyorsulnak a dolgok. Reménykedtem.
A reggeli elfogyasztása után (borzasztó, iszonyat sós parizer...brrr) kis mosdás, stb.
Még nem tudnék lefutni 6 métert sem...
Visszafekszem és próbálom olvasni a Chip magazint.
Valamiért nem megy a fejembe amit olvasok...
Szédülök még...

Kilenc körül bejön a dokim egy dokinővel és egy ápolónővel és érdeklődik, milyen a közérzetem.
Elmesélem, hogy sajnos nem múlik igazán a fejem fájdalma.
Beszélgetünk és elmeséli, hogy lesz még pár vizsgálat, de az eddigiek semmilyen eredményt nem mutatnak (nehéz eset vagyok).
Elmondja, hogy a fejfájások 80%-ában nincs semmilyen szervi nyoma a fájdalomnak.
Lesz szemészeti vizsgálat és a gégészetre is el kell majd látogatnom.
Kérdezem, hogy mikor lehet majd hazamennem.

Nem nagyon tudja megmondani, talán péntek, vagy a jövő hét!!!
Elakad a szavam, a péntek még csak-csak (bár nem értem, hogy miért csak péntek, hiszen még csak szerda), de a jövő hét???
Nem szeretnék ismét egy hétvégét itt feküdni.

Visszafekszem és próbálok valami nyugtató dolgot csinálni. Hallgatom a rádiót, olvasok, amennyire csak bírok és aludni próbálok.
Éjjelente sajnos nehéz.
Éjfél, 2 környékén mindig felkelek.
Nyögések, hörgések szűrődnek át, ajtócsapkodás és az egyik beteg szinte üvöltő, hisztériába kergető kántálása...
A nővérek (hihetetlen, hogy 80 betegre 2-3 jut csak) sokszor egymástól tíz méterekre kiabálnak a sürgősebb ügyek miatt, vagy csendesítik le a feleslegesen kiabáló betegeket.

Várok...
Mikor lesz a vizsgálat? Mikor szabadulok innen?
Ilyeneken gondolkodok.

SMS-ek és hívások tömkelegével múlatom az időt.
Délután elvisznek egy pszichiáterhez.
Mosolygok magamban, a "dilidoki" kifejezés valamiért mindig eszembe jut ilyenkor.
A szoba nem nagy, leülök.
Előveszi azokat a jellegzetes kis lapokat amiken gyerekek festékplecsnijét fordították egybe és meg kell látnom benne valamit. Asszociációs, képzelettársításos feladat, milyen lehet a lelki világom :)
Borzasztóan primitív dolognak tartom, bevallom.

Persze megpróbálok meglátni dolgokat benne. Hol nyuszit, hol medvét hosszú elefántorrmánnyal.
Tudom, hogy néha milyen jót röhögnének, ha ilyenkor valami elszabadult dolgot mondanék.
Úúúú, véres csata, punci, ez is punci...hányás, stb...
De nem, egyszerűen nem is akarok sok mindent látni ezekben a dolgokban, az első gondolataim próbálom elmondani.

Kérdezget, beszélgetünk.
Nem tudom, nem vagyok zseni, az IQ-m nem a legmagasabb a maga 136-138-as szintjével (több teszt során valahol itt mozgok), de ezek a tesztek sokszor túl egyszerűek.
Vagy én képzelek csak valamit e mögé?

Jó negyed órás vizsgálgatás után kijöttem és visszasétáltam a hálóba.
Még mindig szédülök..

Visszafekszem az ágyba és telefonálgatok, SMS-ezek.
Orsó megint a megszokott időben jött.
Baromira fáradt és kicsit kedvetlen voltam, mert egyszerűen nagyon lassúnak tartottam a vizsgálatok menetét.
7 után Zotya jött Orsóért.
Már majdnem visszaaludtam, amikor ismét látogató érkezett hozzám. :)
Jól esett, hogy nem felejtettek el :)

A szembe ágyon fekvő Attila néha-néha bejött és kirohant.
Amikor kiment, elmeséltem, hogy a srác nem engedi meglumbáltatni magát, miközben a fél arca lifeg, egész nap császkál és az injekciókkal is gondjai vannak...
9-kor ismét egyedül voltam és lassan aludni kezdtem...

Nem jó a kórház, de legalább tudni lehet, kikre lehet számítani.
Kevesekre...:)