zárónap

2008.október. 4. péntek
Este alig aludtam másfél-két óránál többet...
Az új beteg mellettem olyan erővel horkolt, hogy kénytelen voltam fülhallgatóval együtt aludni, hogy a zene elnyomja a zajt...
De nem sokat tudtam így aludni.

Borzasztó álmosan, de reménykedve kelek fel, zuhany, stb. mert ma végre megvizsgálnak...Attilát ma biztosan kiengedik... Én lehet, itt rekedek még...

Reggeli után valóban jönnek, elkísérnek a gégészetre... tolószékben!
Mosolygok rajta és mondom a srácnak: "Tudok járni"
A beteghordó srác csak annyit mond, neki ez a dolga, neki ígyis-úgyis itt van most a kocsi, vinnie kell.
Ok, beülök, kihajtom a lábtartót és hajrá.
Nem tudom mi van a tolókocsival, de amikor a lifhez érünk kezdek rosszul lenni.
A gégészet előtt jó sokan vannak...Járóbeteg és fekvőbeteg találka.
Engem a bejárat előtt letesznek, mondja a srác, hogy majd fognak szólítani.
"Rendben, köszi szépen!"
Rohan tovább...

Ülök a székben és próbálom elképzelni a képet, amit nyújthatok. Egészségesnek látszó, erőteljes fiatalember és tolószék... szánalmas...
Mégis mosolygok és érdeklődve nézem a többieket.

Egy kislány az apukájával tőlem jobbra beszélgetnek.
Apu velem egyidős lehet, kislánya kb. 3 éves. Angyali, édes kislány, szófogadó és hihetetlen mozgékony.
Ugrál ajtótól-ajtóig, csicsereg és mosolyt fakaszt...
Elgondolkodom és valami megmozdul bennem...
Komolyan jó lenne, ha nekem is lenne egy ilyen kis életvidám gyerekem. Akit imádni, óvni, félteni szeretnék...
A kislány roppant kacér, többször is rám néz és mosolyog...:) Hmmm, micsoda vonzerőm lehet :D
Egy hölgy arrébb csúszik egy székkel és felkínálja nekik a helyét.
Apu megkérdezi a lányát: "Szeretnél leülni?"
A kislány enyhén balettos kicsavarodással, kezét szájához emelve elgondolkodik, apura néz és mondja: "Nem"
Apu mosolyog és próbálja rábírni, hogy üljön le nyugodtan, sokat kell még várni...
Végül is leül a kislány és apu folytatja a beszélgetést...
"Számoljunk ötig...olaszul" - kicsit meghökkentem, de a kislány okos szemekkel sorolja..."Uno, due, tre, quattro, cinque"
Szép...:)
"Most vissza" - nahh ez nem sikerült olyan szépen, de apu segített.
A kislány nem bírja, folytatja a szaladgálást...:)
Kiderült, hogy Fanny-nak hívják...:)

Pár perc múlva behívtak engem és megvizslatnak.
Majd elküldenek röntgenre, mert még kellene egy röntgen a fejemről is.
Kijövök, visszamegyek a röntgenhez, megvan az is.
Pörög az idő, és egyre jobban fáj a fejem, a tolószék rossz hatással van rám...
Vissza a gégészetre és ott is kiderül, negatív a leletem.
Kicsit romlik a fejfájásom, szeretnék lefeküdni. Kevés volt az alvás...

Nemsokára ismét jön a betegszállító, most tolószék nélkül, kérdezi, hogy nem kell-e szék? Nemmel válaszolok és örül, mert még két másik beteggel együtt kell mennünk le a szemészetre és egyedül van ránk.
Két idősebb hölgy kíséretében csoszogunk...egyiket tolja a másik bottal kopog utánunk.
Az úton szóba elegyedünk és kérdezem, hogy hogy-hogy csak egyedül van...
Elmeséli, hogy ennek talán az egyik oka, hogy a havi 380-400 óra után 88ezer bruttót visz haza...
Megdöbbenek és nem bírom elhinni.
"És a különböző pótlékok?" - kérdem.
"Ez már mind-mind benne van" - mosolyog kesernyésen vissza.

Elgondolkodok...és kicsit szégyellem is magam...Nekem jóval magasabb a bérem...
Már erősen fáj ismét a fejem, az alváshiány nagyon betett nekem.
A szemészeten ismét ezernyien, hármunkat leparkolnak szélen.
Én próbálok leülni, bár feküdni szeretnék...
Lesek egy padot, hátha...
Szerencsére a másik oldalt van egy fémrácsos pad, odakucorodok és lefekszem. Nem érdekel, hogy netán megbotránkoznak, de hányingerem lett és szédülök.
Fekszek és idegesít a liftajtó hangos sivítása, csapkodása...rossz az egyik személyzeti és baromira bántja a fejem most...
Hol felülök, hol visszafekszem amikor behívnak.
Egyszerű szemvizsgálat, 42-től lefelé.
Tökéletes...
Majd át egy másik géphez, ahol sorban ülünk már páran...
A dokinéni, az asszisztensek beszélgetnek. Fizetésről...

Mivel kicsit sokan lettünk, megkérnek menjünk ki páran.
Kislattyogunk.
Ismét lefekszem, szédülök.
Gondolkodom, milyen jó lesz majd visszafeküdni, aludni.
Visszahívnak, és elkezdik lesni a pupillám, de nem elég nagy, a fényre összeszűkül, ki kell tágítani.
Cseppentenek a szemembe (ez sose bírtam, önkéntelenül is becsukódik a szemem), de azért sikerült...
Kimentem és egy kicsit vártam, majd amikor összegyűltünk, gondoltam egyet és elindultam egyedül fel.
Kicsit szédültem, a látásom is megváltozott.
De sikerült visszajutni és lefeküdtem egy kicsit, majd megebédeltem.
Tejbegríz volt :D
Ebéd után vissza a szemészetre.
Egy jó fél órás várakozás (vagy több is volt?, nem figyeltem) után behívtak. Már csak ketten voltunk.
Ez a vizsgálat is negatív volt.
Visszamegyek és lefekszek.
Kábult és fáradt vagyok.
A szomszéd ágyon ismét rettenetes horkolásba kezd az öreg...
Füles fel és próbálok aludni...

A doki azzal a hírrel jött, hogy ma hazamehetek...
Fel se fogom...aludni szeretnék.
Orsó 3 körül ért be és csak annyit tudok mondani, hogy mehetünk haza.
Kicsit morcos volt, hogy miért nem szóltam, hogy hazaengednek, mert Zotya még csak most indul el...

Igazából csak kóválygok, feküdni szeretnék...Fáradt vagyok...és fáj a fejem...
Orsó pakolgatja a cuccaim, elmegyünk a dokihoz a zárójelentésért...
Tanácsokat ad, papírokat...
Felhívja a figyelmem a magas triglicerid szintre, és hogy ennek súlyos következményei lehetnek még.

Már csak negyed óra és elindulunk haza.
Beülök hátulra és nézek ki a fejemből...
Hazaérünk és a több mint egy hete látott lakás, hűvösen fogad minket.
Ledőlök a kanapéra, a sógoromék, Zoli is itt vannak és bevallom nem sokat fogok fel a dolgokból...
9-10 körül alszom el...végre...a saját ágyamban...